Május 16. a cöliákia nemzetközi napja – számomra azonban minden nap erről szól. Nemcsak azért, mert szigorú diétát követek, hanem mert születésem óta együtt élek ezzel az autoimmun betegséggel. Az viszont, hogy ténylegesen tudtam is róla, csak 18 éves koromban derült ki, amikor hivatalosan is kimondták: cöliákiás vagyok.
Addig sokáig csak a tünetek voltak ismerősek – az ekcéma, a puffadás, az állandó fáradtság. A pontos diagnózis után viszont egy új élet kezdődött. És bár akkor még nem tudtam, de nem is akármilyen.
Az első év borzasztó nehéz volt. Drámaian lefogytam, mert fogalmam sem volt, mit ehetek biztonsággal. Szinte csak salátán és sajton éltem, a bevásárlásaim háromszor annyi ideig tartottak, mint korábban. Minden címkét végigolvastam, és újra meg újra megdöbbentem, mennyi élelmiszerben van glutén – még azokban is, ahol abszolút nem számítottam rá.
A legnehezebb pillanat azonban az volt, amikor a gasztroenterológusom a diagnózis után ezt mondta:
„Kedves Adrienn, innentől tartson szigorú gluténmentes diétát, és akkor megszűnnek a panaszok (ekcéma, puffadás, fáradtság), és talán nem lesz annyira nehéz a későbbiekben a gyermekvállalás sem.”
Megijedtem. Hirtelen a diéta nem csak egy kellemetlen étrendi kihívás lett, hanem valami, ami a jövőmet, az álmaimat is veszélybe sodorhatja.
Sokáig csak arra tudtam gondolni, hogy mit nem ehetek. A hiányérzet köré szerveződtek a napjaim, és nagyon szerencsétlennek éreztem magam. Aztán – mint egy sokat látott forgatókönyvben – megérkeztek a gyerekeim. És ezzel valami mélyen megváltozott bennem.
Egy nap eldöntöttem: elég a sajnálkozásból. Nem lemondásként fogok tekinteni a cöliákiára, hanem lehetőségként. Kiváltságként. Hiszen ez a diagnózis megtanított figyelni magamra, a testem jelzéseire, az összetevőkre – és az egészségemre.
Ebből az új szemléletből született meg a GasztroÉn, a saját mentes főző stúdióm, ahol nemcsak recepteket osztok meg, hanem kollégáimmal együtt támogatást is nyújtunk. Mert tudom, milyen elveszettnek érezheti magát az, aki egyik napról a másikra mindenről le kell mondjon, amit addig szeretett. Tudom, milyen érzés félni egy éttermi vacsorától, és tudom, milyen felszabadító érzés, ha végre nem kell félni attól, hogy rosszul leszek egy falattól.
Sajnos még ma is sok helyen azt gondolják, hogy „csak divatból” diétázom. De szerencsére változik a világ: egyre több vendéglátóhely figyel a cöliákiásokra is – és ez hatalmas előrelépés.
Misszióm átadni az üzenetemet: ne csak túlélj, hanem élvezd is!
Bár nálam a glutén-, kamilla- és zellerallergián kívül más allergia nem ismert, az egészséges táplálkozás érdekében kerülöm a felesleges adalékanyagokat és az egyéb intoleranciát okozó összetevőket is. Kísérletezem, alkotok, finomítok. Mert hiszem, hogy a mentes étkezés nem jelenthet egyet a kompromisszummal.
A cöliákia nem választás kérdése – de az már az én döntésem volt, hogyan kezelem. És én úgy döntöttem: nem átokként tekintek rá, hanem inspirációként.
Ez lett az én történetem – és talán másnak is segítség, hogy az út elején ne érezze magát annyira egyedül.
Vári Adrienn,
GasztroÉn alapító